A Magyarok Szövetsége arculattervezési ötletpályázatot ír ki az alábbiak szerint:
A pályázat célja: a Magyarok Szövetsége szellemiségét, értékrendjét, céljait híven tükröző, a Szövetség által általánosan és széles körben alkalmazható, a teljes magyarság számára vállalható megjelenés elemeinek megtervezése.
Azok pályamunkáit várjuk, akik mindenféle anyagi elismerésre vonatkozó igény nélkül, továbbá a későbbi felhasználásra, illetve módosításra vonatkozó megkötés nélkül segítő szándékkal nyújtják be pályázataikat.
A pályamunkák tartalmazhatják a teljes arculatra, vagy annak egy-egy elemére vonatkozó ötleteket, terveket, kiemelten a következők közül:
- A „Magyarok Szövetsége” név és annak rövidítése – „MSZ” – grafikai megoldása.
- A jövőben megjelenő nyomdai anyagaink (plakátok, szórólapok, brosúrák) látványterve (színvilág, betűtípus, háttér, stb.).
- Címer vagy jelkép (nem magyarul: logo). Ennél a pályázó fordítson külön figyelmet arra, hogy az a legkülönfélébb megjelenési helyeken (televízió, plakát, levelezés, internetes megjelenés, könyvek, kiadványok, stb.), minden méretben, fekete-fehérben és színesben, nyomva, vésve, dombornyomással és digitális megjelenésekben egyaránt betölthesse funkcióját, kevés szöveget tartalmazzon.
Kérjük a pályázókat, külön fordítsanak figyelmet arra, hogy a terveik nyomán majdan elkészülő nyomdai és egyéb anyagaink jól megkülönböztethetőek legyenek a már széles körben elterjedt, vagy általánosan alkalmazott hasonlóktól.
Nem szükséges a terveket digitális, vagy nyomdakész minőségben benyújtani.
A pályamunkák elbírálását, a Magyarok Szövetsége Szervező Bizottsága által felkért szakemberek végzik.
A legjobb pályamunkákat, ötleteket, illetve azok egyes részleteit felhasználjuk a Magyarok Szövetsége arculati elemeinek meghatározása során, ezért az értékelés feltétele, hogy a felhasználásra illetve módosításra vonatkozó hozzájárulást csatolja a pályázó.
A pályázatra beérkező pályamunkákat a www.magyarokszovetsege.hu honlapon közzé tesszük.
A Pályamunkákat a következő címekre várjuk:
Magyarok Szövetsége 2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 32.
vagy
e-mail: msz.arculat@gmail.com
Benyújtási határidő: 2009. január 30.
Magyarok Szövetsége